Egy élet a kereszténydemokráciáért - Kovács K. Zoltánra emlékeztünk
100 évvel ezelőtt, 1924. március 27-én született Mosonmagyaróváron Kovács K. Zoltán, a magyar kereszténydemokrácia emigrációs és rendszerváltozást követő időszakának meghatározó alakja, a Barankovics Alapítvány alapítója. A jeles napról április 4-én délután a Barankovics István Alapítvány, az agyagosszergényi Közi Horváth József Népfőiskola és a mosonmagyaróvári KDNP közösen emlékeztek meg.
A megemlékezésen beszédet mondott Dr. Latorcai Csaba miniszterhelyettes, a KDNP ügyvezető főtitkára, aki kiemelte, különösen fontos, hogy a figyelmünkbe emeljük, Mosonmagyaróvár a magyar kereszténydemokrácia szülőhelye.
Olyan nehéz és viharos időszakban, mint a XIX. és a XX. század, Mosonmagyaróvár három kiemelkedő kereszténydemokratát adott a hazának. Hiszen itt választották országgyűlési képviselővé 1905-ben Giesswein Sándort, aki szűk 20 évig töltötte be ezt a szerepet, itt szívta magába már gyermekként is Közi Horváth József azokat a gondolatokat, amelyeket utána harcos kereszténydemokrataként az ország javára kamatoztatott. Itt született mindannyiunk Zoli bácsija is, Kovács K. Zoltán, ide járt iskolába és ide tért vissza mezőgazdasági felsőfokú tanulmányainak folytatására. Három hős, három időszakban, de összefogja őket a kereszténydemokrata gondolat – emlékezett meg a miniszterhelyettes.
Dr. Iváncsics János, Mosonmagyaróvár alpolgármestere köszöntőjében elmondta, Európában keresztény misszionáriusnak sokkal nehezebb lenni, mint máshol a világban, egy ilyen közösséget összetartani kemény feladat.
Semmi nem idézheti elő azt, sem egyéni ambíciók, sem sértettség, sem a másik fél iránti gyűlölet, hogy a keresztény értékeket képviselő erőket bárki bármiféle meggondolásból megossza – monda.
Az alpolgármester hozzátette, folyamatosan keressük a szellemi és erkölcsi felemelkedés, a nemzeti boldogulás útját, de az csak úgy érhető el, ha a keresztény értékeket képviseljük, azokat mindenáron megpróbáljuk saját életünkben és a közéletben is fenntartani. A beszédeket követően Farkas István Lupus atya mondott imát, majd a megkoszorúzott Kovács K. Zoltán emléktáblát is felszentelte.
A megemlékezést az egyetemen emlékülés követte, amelyen Szalai Viktor, a Népfőiskola alapítója köszöntötte a résztvevőket, majd az első pódiumbeszélgetésen, melynek fókuszában a keresztény hivatástudat állt, Dr. Latorcai Csaba miniszterhelyettes, a KDNP ügyvezető főtitkára, Dr. Mészáros József, a Barankovics István Alapítvány kuratóriumi elnöke, valamint Nyári Gábor, a Rendszerváltás Történet Kutató Intézet és Levéltár ügyvezető igazgatója emlékeztek meg többek között személyes kötődésük okán is Kovács K. Zoltánról.
Ezután pedig "A magyar mezőgazdaság tegnap és holnap között" címet kapó panelbeszélgetést hallgathatta meg a közönség Dr. Tóth Tamás, a SZE Albert Kázmér Mezőgazdasági Kar dékánja, Németh Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Győr-Moson-Sopron vármegyei elnöke és Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője részvételével. A panelbeszélgetést egyesületünk elnöke, Gecsei Ádám moderálta.
Fotó: Pomaranski Luca
Támogatónk